Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.
Május 29-én reggel furcsa jelenségre lehettek figyelmesek, akik a liège-i állomáson várták a 7.31-kor induló intercityt. A vonat egyik kocsiját ugyanis tetőtől talpig feketére fújta egy csapat graffitis, és nagy, fehér betűkkel az oldalára írta, hogy „Please, I can’t breathe”, ami magyarul körülbelül annyit tesz: „Kérem, nem kapok levegőt!” Belgiumban gyakran rongálnak meg így vonatokat, a vasúttársaság pedig igyekszik mihamarabb lemosni a festéket a kocsikról. De ez az eset más volt: netes petíció indult a graffiti megtartása mellett. Az aláírásgyűjtés elindítói szerint az összefirkált vasúti kocsi „egyetemes emléke egy olyan tragédiának, amely mindenkit érint” – egy negyvenhat éves fekete amerikai férfi, George Floyd halálának.
Erőszak és erőszak
Az immár az egész nyugati világban, még Budapesten is tüntetéseket generáló történet a múlt hónap végén indult: George Floyd május 25-én halt meg rendőri intézkedés közben az Egyesült Államok északi részén található Minneapolisban. A rendőröket azért riasztották, mert Floyd a bejelentés szerint hamis húszdollárossal akart fizetni egy zöldségesnél. Négy rendőr érkezett a helyszínre, igazoltatás közben kirángatták George Floydot az autójából, majd az egyikük, a negyvennégy éves Derek Chauvin a földre tepert Floyd nyakára térdelt, és nyolc perc negyvenhat másodpercig ebben a helyzetben is maradt. A fekete férfi előtte nem volt hajlandó beszállni a rendőrautóba. A földön már sírva könyörgött a rendőrtisztnek, hogy engedje el, ekkor hangzott el szájából a Please, I can’t breathe mondat, amely később az összes rendőrierőszak-ellenes tüntetés transzparensein megjelent. De Chauvinnek mindegy volt. George Floyd meghalt.
A város rövidesen lángba borult. Minneapolis egyébként sem túlságosan békés hely: százezer lakosra körülbelül ezer-ezeregyszáz bűncselekmény jut egy évben, az ezer lakosra vetített bűnözési ráta 50 körül van – Budapesten ez a mérőszám általában 30-32 körül mozog. A Derek Chauvin múltját firtató újságírók gyorsan kiderítették, hogy az ő életében is voltak kihágások: majdnem két évtizedes rendőri pályafutása során körülbelül húsz fegyelmi eljárás indult ellene, de súlyosabb következménye egyiknek sem lett.